Van egy
hasznos tipped?

Itt van minden ritka alkatrész

Tavasszal vettem egy Malagutit a városi cirkáláshoz. Egész jó állapotban volt, nem is volt öreg, de két hónap után meghalt a gyújtáskapcsoló, a jó robogó alkatrész meg ritka, mint a fehér holló.

Keret Itt van minden ritka alkatrész

Tavaly nyáron lett meg a motor jogosítvány, azonnal elkezdtem gyűjteni egy saját robogóra. Frissen akartam tartani a tudást, na meg persze motoron ülni is jó. Júniusra összejött a pénz egy saját vasra, vettem egy pofás kis Malagutit. Persze megnéztük alaposan, és tényleg nem volt semmi baja, kihasználatlanság miatt akarták eladni, jó áron is volt. Azonnal lecsaptam rá. Nem is volt semmi baja az első két hónapban. Mondjuk pakoltam bele azért a kilométereket rendesen. Aztán egyszer csak nem indult be.

Szervizes ár alatt

A szervizben azt mondták, megadta magát a gyújtáskapcsoló, csak rendelni tudnak, három-öt hét, és megjön. Meg persze iszonyat drágán. Nem akartam lemaradni a nyári időszakról, ezért azt mondtam, inkább ezt nem várom ki, hozok én alkatrészt. A motoros ismerősök nem tudtak segíteni, elkezdtem feltúrni a netet. Egész hamar találtam, a műhelyben mondotthoz képest féláron. Na, ez kellett nekem.

Futárral rendeltem az utánvét miatt. Vettem még pár apróságot is, matricát meg fékkart, ha már amúgy is fizetni kell a házhozszállítást. Egy hét se telt bele, és megvolt a kapcsoló. Mentem is a szervizbe, csak lestek, mikor mondtam, hogy akkor lehet kezdeni a cserét.

Weboldal címe: alkatreszkiraly.com/motor-robogo

SZÓLJ HOZZÁ EHHEZ A TIPPHEZ!

TOVÁBBI AUTÓBONTÓ, AUTÓALKATRÉSZ TIPPEK

Ha autója a mindene – a kerékszereléstől az autós kameráig

Ha autója a mindene – a kerékszereléstől az autós kameráig

Profi kerékszerelés, olajcsere, éves átvizsgálás, extra felszereltség – ha autója a második otthona biztos, hogy Ön is úton útfélen keresi a megbízható, magas minőségű szolgáltatásokat, termékeket.

Szállítmányozás, fuvarozás, költöztetés – szolgáltatások, amik megkönnyítik a dolgát

Szállítmányozás, fuvarozás, költöztetés – szolgáltatások, amik megkönnyítik a dolgát

Ha Ön fuvarozó, esetleg költöztető céget vezet, egy kiváló műszaki állapotban levő, minőségi használt Iveco teherautóval sokkal jobban ki tudja majd szolgálni ügyfelei igényeit, főleg ha hosszabb távban gondolkozik.

Céges autóbérlés Budapesten

Céges autóbérlés Budapesten

Ma már számtalan autó bérbeadó cég ajánlatai között mazsolázgathatunk az interneten. Nem is csoda, ha nehezen hozzuk meg a döntést, ha választásra kerül a sor! Aggodalomra azonban semmi ok! Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, amiket Önnek is érdemes megfogadnia, kamatoztatnia, mielőtt autókölcsönzésre adja fejét. Nézzük, mik ezek!  

Eljött a téli gumi ideje

Eljött a téli gumi ideje

Enyhe időjárással kezdődött a tél, így viszonylag sokáig várhattunk a téli gumi szett beszerzésével. Nem szabad azonban túl sokáig halogatni az útviszonyoknak megfelelő gumik felszerelését.

Gokart pálya Budapest mellett

Gokart pálya Budapest mellett

Az egyik autómániás haveromat vittük ki a születésnapján Mogyoródra, a Hungaroring Kart Center gokart pálya csíkjára.